NEGYVENKETTŐ

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

1984-ben mutatták be a GREMLINS című filmet, melyben egy vörös Bogár/Beetle látható. A film karácsonykor játszódik, a készítők, köztük a Spielberg csapat (Amblin entertainment) pedig azt írta a mozihoz ki, hogy FIGYELD AZ EGET, melyet a nagy kutyával elhaladáskor mutattak be. A kutyát fellógatták a ház verandájára a karácsonyfaégőkkel, később pedig a karácsonyfa előtt láthattuk. Nos, ha felnézünk az égre, mint a filmben utasítják a nézőt, akkor a Nagy kutya csillagkép felett találhatjuk a karácsonyfát is és a vörös Beetle szimbolikás Betelgeuse (Beetle Juice) vörös óriás csillagot. A filmben feltűnt a 17-es szám is, mely szintén kapcsolódik a Nagy kutyához a Szíriusz (kutyacsillag) által. Viszont a filmben is szereplő vörös Bogár a premiernél 17 éves kocsi volt. Tarotban a 17-es lap a Csillag. A víz által transzformációs, fény által elolvadós filmhez készült egy lemez is, melyen Gizmo a trombitás, mely tarotban a feltámadásos 20-as Ítélet lapon jelenik meg.
http://csillagszeme.hupont.hu/87/semmi-sem-tart-orokke

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/gremlins_-_1984_-_watch_the_skiies.jpg?29641078

A GREMLINS bemutatása előtt 2 évvel, 1982-ben mutatták be a POLTERGEIST című filmet, mely szintén Spielberg közreműködésével készült. Abban a filmben is egy Bogarat láthattunk a film végén a ház előtt.
Bogaras volt Milo Ventimiglia a szellemes STATIC-ban, a DEVIL'S GATE-ben pedig felesége, az eltűnt Mária volt a Bogár tulaja, az állt a garázsban a többi portálnál.
Bogarat látott Jim Carrey a fekete-lyukon távozós TRUMAN SHOW-ban, azzal ment Jack Nicholson a RAGYOGÁS-ban, mely kocsifajtának Ewan McGregor, a ÁLOM DOKTOR (Ragyogás folytatás) főszereplője is tulaja volt.
http://palesnapes.hupont.hu/126/jackson-a-portalnyito
http://hatodiknapon.hupont.hu/171/jelek-2013-nov3
Spielberg az ET A FÖLDÖNKÍVÜLI című filmjét a POLTERGEIST-el egy évben, 1982-ben adta ki.
Abban ET-et szellemnek öltöztették be Halloween napján, míg Elliott-ot zombinak (feltámadó halott). A párducrucis anyuka neve volt Mary/Mária, a 17-es mezes fiútestvéré pedig Michael/Mihály.
Nos Michael kezébe egy vörös táskát helyeztek, melyen egy Unikornis/Egyszarvú szerepelt, melyet olyan beállításba helyeztek a nagy kutyával, mint ahogyan az az égbolton is szerepel. Ennél a jelenetnél mondta azt ET, hogy haza (home/otthon), mikor meglátta Yodát.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/yoda-et_home.jpg?91510460http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/et-egyszarvu.jpg?74456518

Yodával kapcsolatban, 2019 végén volt a sláger a bébi Yoda a THE MANDALORIAN-ban, melyet tojásba helyeztek. Tojás volt ET égbe emelő űrhajója is, vagy épp Spielberg READY PLAYER ONE filmjében húsvéti tojást nyert a győztes. Húsvéti szimbolika a tojás mellett a nyúl, amely csillagkép formájában szintén az Orionnál található, annak ürege pedig az M42, azaz az Orion-köd. Tojásból kelt ki az ALIEN filmekben a "halál" szimbolikás lény is, melynek egyede a mellkason át, a szívcsakra pontnál távozott a testből. Abban és a soron következő filmekben a hét utason kívül a NYOLCADIK UTAS A HALÁL volt, Ripley pedig a Hófehérke üvegkoporsóban, kinek az eredeti történetben volt hét törpéje a gyémántbányában, mely csakra szimbolizmus, akárcsak az alma. A GREMLINSek is épp a HÓFEKÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE mesét nézték a moziban 1984-ben.

       http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/yoda_egg_et_egg.jpg?46526062

Tojás szerepelt a 2013-as FREE BIRDS-ben, melynek posztere ugyanaz lett, mint a szintén 2013-as ESCAPE FROM PLANET EARTH-nek. Tojással érkezett a Földre Spielberg kedvenc színésze, Robin Williams is, mint Mork, de tojásba ültették a szintén Spielberg kapcsolatos SÖTÉT ZSARUK első részében Will Smith-et is, melyben az Orion övén volt a galaxis. Ez a tojás játék pedig nem utal másra, mint magára a testbe zárt lélekre, fénylényre, aki tenmagad vagy.
http://hatodiknapon.hupont.hu/163/jelek-2013-nov1
http://k-apu.hupont.hu/159/jelek-2019-juli02
http://napcsillag.hupont.hu/227/maradj-a-fenyben-3
http://hatodiknapon.hupont.hu/200/masvilag-es-szabadsag

http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/free_birds-pulykaland_kepek.jpg?48978084http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/pulykaland_kepek_2.jpg?25646770http://k-apu.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/288761/kepfeltoltes/rip_thorn_mib.jpg?20115418

Visszatérve az elejére, a gremlinsek Gizmót felakasztják egy darts táblára, a 20-as sávba pedig kettő rakétát dobnak (20-as sávban a felső vékony sáv dobásnál 40-et ér), vagyis az egyiket épp a külső sáv fölé. A 20+20 az olyan, mint a 2020. Vagy utalnak valamire, vagy véletlen.

     http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/gremlins_1984-2020.jpg?10596993

A GREMLINS-el és a SZELLEMÍRTÓK-al egy évben jelent meg a HALÁLOSZTÓ film is, melyben a Terminátor vörös szemes lett. A filmet az Orion Pictures forgalmazta, így több, mint valószínű, hogy utalás az Orion vörös óriására. Hogy a mi életünkben halálosztó lesz e, vagy sem, az majd kiderül. Mint a GREMLINS esetében, az ÍTÉLET NAPJA filmnél is kirakható a 2020.

               http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/terminator_orion_red_eye-star.jpg?64371793

A 2019-es TERMINATOR-SÖTÉT VÉGZET filmben lett vége a Schwarzenegger-féle Bádogember játéknak.
Abban a filmben Arnold a szívére kapott lövéseket Orion szimbolikás mintára, míg volt egy Nagy Kutya is mellette.
Korábban a SZABOTÁZS-ban volt az Orion a csapatuk egyik jelképe alfa/omega és halál szimbolizmussal.
http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/6/fonixfuto-ido-2019-nov

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/schwarzenegger_-_orion.jpg?26522020

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 148
Tegnapi: 57
Heti: 148
Havi: 472
Össz.: 189 077

Látogatottság növelés
Oldal: 1984 ÉS A BETELGEUSE
NEGYVENKETTŐ - © 2008 - 2024 - n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »