NEGYVENKETTŐ

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2020. szept. 05. - Készüljön fel a COVID-19 FEMA táborokra.
https://pjmedia.com/news-and-politics/paula-bolyard/2020/09/05/get-ready-fo-covid-19-fema-camps-n896287
2020. szept. 06. - A Világbank dokumentuma szerint a COVID-19 program kezdete 2020 április, a vége pedig 2025 március.
Feljegyzésük tartalmazza több ország COVID-19 teszter exportját már 2017-ben (A koronavírus betegség COVID-19-es elnevezése 2020. febr. 11-én).
Dr. Anthony Fauci Országos Allergia és Fertőző Betegségek Intézete (NIAID) pedig tulajdonképpen finanszírozta a denevér koronavírusról szóló tanulmányt, amely egy olyan projekt volt, amelyben a Vuhani Virológiai Intézet tudósai vettek részt. Ez a tanulmány 2018-ban megerősítette, hogy az emberek koronavírusban haltak meg.
Egy részlet a NIAID 2018. április 4-i „Új koronavírus bukkan fel Kínában, ami elpusztítja a fiatal sertéseket” című internetes bejegyzéséből: „Az eredet közelében lévő patkós denevérekből egy újonnan azonosított koronavírus került elő, amely 2016-ban Kínában közel 25 000 sertést pusztított el, ami egy súlyos akut légzési szindróma koronavírus (SARS-CoV), amely 2002-ben jelent meg ugyanazon denevérfajokban. Az új vírust sertés akut hasmenés szindróma koronavírusnak (SADS-CoV) nevezik. Úgy tűnik, hogy ez nem fertőzi meg az embereket, ellentétben a SARS-CoV-vel, amely több mint 8000 embert fertőzött meg és 774-et ölt meg. 2004 óta nem azonosítottak SARS-CoV eseteket. A tanulmány nyomozói a kínai Guangdong tartomány négy sertéstelepén azonosították a SADS-CoV-t.
A munka az EcoHealth Alliance, a Duke-NUS Medical School, a Wuhani Virológiai Intézet és más szervezetek tudósai közötti együttműködés volt, és a Nemzeti Egészségügyi Intézet részét képező Országos Allergia- és Fertőző Betegségek Intézete finanszírozta. A kutatás a Nature folyóiratban jelent meg. A kutatók szerint a megállapítás fontos emlékeztető arra, hogy az állatokban előforduló új vírusok azonosítása és az emberek megfertőződése lehetőségének gyors meghatározása kulcsfontosságú módszer a globális egészségügyi veszélyek csökkentésére.
https://nationalfile.com/world-bank-document-lists-covid-19-program-ending-in-march-2025/
2020. szept. 06. - 666 ember halt meg az ausztrál Viktória államban koronavírusban.
https://www.dhhs.vic.gov.au/coronavirus-update-victoria-06-september-2020
2020. szept. 06. - Az ausztrál Viktória állam agresszív elnyomásának köszönhetően Melbourne-ben is két héttel kitolták a lezárásokat, merthogy a fertőzések (értsd kamu pozitív-tesztesek) száma nem elég alacsony.
https://www.bbc.com/news/world-australia-54045102
2020. szept. 06. - Emberek ezreit zárták feleslegesen karanténba a megbízhatatlan koronavírus-teszttel - írta a brit Sunday Times.
Lokális zárlatot vezettek be Nagy-Britanniában, mert a fertőzések száma "veszélyesen magas volt", ám az Oxfordi Egyetem kutatásai azt mutatják, hogy a "pozitív" vizsgálati eredmények akár 50 százaléka is téves. A teszt annyira érzékeny, hogy az elhalt és ártalmatlan vírusrészecskéket is jelzi. Az emberek körülbelül egy hétig fertőzőek, a részecskék viszont további 74 napig ürülhetnek a testből. Ennek eredményeként a világjárványt túlértékelték - derül ki a tanulmányból.
Tom Jefferson és Carl Heneghan professzorok 25 tanulmányt elemeztek a koronavírus tesztekről, és azt vették észre, hogy egy olasz régióban az eredmények több mint fele hamis pozitív volt. A kutatók a koronavírus-teszt, más néven PCR-teszt módosítása mellett érvelnek.
A megbízhatatlan teszt megmagyarázhatja, miért nő hirtelen gyorsan a fertőzések száma olyan országokban, mint Nagy-Britannia és Hollandia, miközben alig halnak meg emberek a vírus miatt. Nem világos, hogy valaki, aki pozitív eredményt mutat, korábban fertőzött-e vagy megfertőződött, de már nem fertőző - mondta Jefferson. "Nem szabad ezt a tesztet annak megállapítására használni, hogy valaki fertőző-e."
"A teszt eredményei nem megbízhatóak" - hangsúlyozta Heneghan
https://twitter.com/WybrenvanHaga/status/1302883719691239424/photo/1
2020. szept. 06. - Német epidemológus az RTL-en: Május óta nincs súlyosabb megbetegedés, a lakosság elérte az immunitást. Nem a lezárások állították meg a szezonális influenzánál gyengébb koronavírust, hanem az immunrendszerünk. Minden járványügyi korlátozás azonnal feloldható.
https://www.facebook.com/apasziv/videos/2782760691967801/
2020. szept. 06. - Hetek óta csökkentették, most elkezdték emelni a koronások számát az összeesküdtek a Benelux államokban.
Azt írják augusztus 16. óta most mutat először emelkedést a járványgörbe Belgiumban.
Augusztus 16-a a DEEP IMPACT film becsapódási dátuma.
Belgiumban volt először a premierje a GREENLAND filmnek.
Brüsszelben, Belgium fővárosában aug. 16-án volt COVID ellenes tüntetés.
https://www.pharmindex-online.hu/hirek-cikkek/koronavirus-erosodik-a-jarvany-terjedese-a-benelux-allamokban
https://www.imdb.com/title/tt7737786/releaseinfo?ref_=tt_ov_inf
https://www.brusselstimes.com/brussels/126987/hundreds-gather-in-brussels-to-protest-against-the-coronavirus-measures/undefined
https://www.vrt.be/vrtnws/en/2020/08/16/demonstration-against-corona-restrictions-in-brussels/
2020. szept. 06. - Megérti és támogatja a határok lezárását a cseh kormányfő, nemzetközi szinten is lezáratná az összeset egy évre.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/a-cseh-allamfo-megerti-a-magyar-kormany-donteset-8623764/
2020. szept. 06. - A tömegközlekedés mintájára az állampolgárokat ellenőrző szerv, vagyis például a készenléti rendőrség jenléte és a vásárláskor szintén kötelező maszkviselet szabotőreinek számonkérése vált szükségessé az élelmiszer-áruházak, bevásárlóközpontok, nagyobb üzletek környékén is – közölték a kiskereskedelem képviselői.
https://www.kisalfold.hu/orszag-vilag/rendori-jelenletre-lehet-szukseg-a-kereskedelemben-is-10221861/
2020. szept. 06. - Most épp nem a szennyvízből, hanem a Magyar AdatSZolgáltató Kérdőív (Maszk) válaszaiból próbálják előre jelezni a koronavírus várható terjedését.
Azzal fárasztják az embert, hogy minden nap töltögesse ki a marhaságukat, adjon erőt az összeesküvésüknek.
https://www.kisalfold.hu/orszag-vilag/most-meg-fontosabb-a-virus-terjedeset-vizsgalo-kerdoiv-rendszeres-kitoltese-10222142/

2001. szept. 11. (9/11)
+3468 nap
2011. márc. 11. (Japán rengés és cunami, Fukushima)
+3468 nap
2020. szept. 07.

2020. szept. 07. - Naná, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezési cirkusza is a földgázbizniszről szól.
https://24.hu/kulfold/2020/09/07/navalnij-merkel-eszaki-aramlat-mergezes/
https://www.zerohedge.com/geopolitical/navalny-novichok-and-nord-stream-2
2020. szept. 07. - 2019 márciusában a Moderna Pharmaceuticals módosította az oltási technológiával kapcsolatos szabadalmi bejelentést, mikor is azt mondta, hogy "aggódik a Sars koronavírus újbóli megjelenése vagy szándékos elterjedése miatt" Erre 9 hónappal az új koronavírus kitörése előtt került sor.
A korona kitörése után mindenféle politikai kötélhúzás zajlott a színfalak mögött, és a Modernának szabadalmat adtak arra a technológiára, amelyet a korona vakcina kifejlesztésére használtak idén májusban.
„Tudták, hogy vakcinát fejlesztenek ki egy koronavírus ellen, amelyről a lakosság csak 9 hónappal később hallott. Ez sok kérdést vet fel ”- mondta David Martin orvos.
https://www.youtube.com/watch?v=msykwjpwG6Q&feature=youtu.be
2020. szept. 07. -
Az ENSZ több mint kétszáz munkatársa fertőződött meg az új típusú koronavírussal Szíriában.
Miért kellett ezt bedobni, ha nem azért mert:
a világszervezet egy megállapodást véglegesít egy egészségügyi intézményről, amelyben a koronavírussal fertőzötteket kezelnék Szíriában.
https://168ora.hu/kulfold/ensz-sziria-koronavirus-190603
2020. júniusban a WHO és az UNICEF oltogatta a szíriai gyermekeket, mikor is 666 ideiglenes oltási pont lett felállítva az országban.
https://www.unicef.org/syria/press-releases/unicef-and-who-support-national-immunization-campaign-syria-amid-covid-19-pandemic
2020. szept. 07. -
Beoltotta (???) dolgozóit és családtagjaikat tesztelés alatt álló koronavírus-vakcinájával, a CoronaVac-al a Sinovac Biotech kínai oltóanyaggyártó.
https://www.pharmindex-online.hu/hirek-cikkek/koronavirus-beoltotta-dolgozoit-teszteles-alatt-allo-vakcinajaval-egy-kinai-ceg
2020. szept. 07. - Coloradóban rendőröket hívtak egy 12 éves fiúra, mert online órán egy virtuális osztályban felvett egy neonzöld játékfegyvert.
https://www.theblaze.com/news/ready-school-suspends-12-year-old-boy-after-teachers-call-police-on-him-for-touching-toy-gun-during-virtual-class
2020. szept. 07. - El kéne hinnünk, hogy beoltatta magát a Sputnik V-vel Fehéroroszország miniszterelnöke.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/beoltatta-magat-az-orosz-vakcinaval-a-feherorosz-miniszterelnok-8630565/
2020. szept. 07. -
Fantomkép alapján őrizetbe vettek egy gyanúsítottat a rejtélyes franciaországi lócsonkítások ügyében a francia hatóságok.
Korábban a macskák sorozatos kettévágása ügyében is hasonló terelés történt.
A csonkításokat nem emberek művelik, annak elfedését viszont igen.
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/09/07/orizetbe-vettek-egy-gyanusitottat-a-rejtelyes-franciaorszagi-locsonkitasok-ugyeben
2020. szept. 07-én jelent meg, hogy számos amerikai atomerőmű felett röpködnek drónként elkönyvelt objektumok, valójában UFO-k.
24 nukleáris helyszínen legalább 57 "drón"-betörés történt 2015 és 2019 között.
Szeptemberi események során öt-hat nagy méretű "drónok"-ból álló raj repült mintegy nyolcvan percig az arizonai Palo Verde atomerőmű 3-as blokkja felett, ami azt sugallta, hogy alapos felmérést végeznek a helyszínen.
Az akkor nyilvánosságra hozott dokumentumok hasonló eseményre utaltak a pennsylvaniai Limerick atomerőműnél is.
Az atomerőmű, atombomba, nukleáris hajtóművek, stb. veszélyt jelentenek más dimenziók számára is.
https://www.forbes.com/sites/davidhambling/2020/09/07/dozens-more-drone-incursions-over-us-nuclear-power-plants-revealed/#4c388f2e6296
2020. szept. 07-én jelent meg egy "veszélyt jelentenek ránk az idegenek" cikk, melyben arról tudósítanak, hogy léteznek az emberhez mérten gigantikus méretű idegenek. A "veszélyes" multidimenzionális idegenek gépeit ha valaki célba veszi, annak repülőgépe megsemmisül, azonkívül nem lehet őket elkapni, mert könnyedén kilépnek ebből a világból az éteri világukba.
https://sputniknews.com/society/202009071080386845-declassified-fbi-files-confirm-existence-of-gigantic-human-like-aliens-report-claims/
2020. augusztusában Medellin felett filmeztek le UFO csapatot, ami rendszeres demonstráció világszerte, számos alkalommal drónokkal terelve az eseteket.

   
 
2020. szept. 08-10. -
Az országos tisztifőorvos keddi utasításának megfelelően növelik a koronavírus-tesztek szállításához szükséges kapacitást.
Háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett koronavírus-mintavételek száma két nap alatt. Persze ezt a sok-sok tesztelést a covid-összeesküvők szerint mindenkinek el kellene hinnie, hisz oly sok a jelentkező.
A minap hallottam pl. ismerősi körből, hogy egy család teszteltetni ment, beregisztráltak, de mivel több órás várakozás után sem foglalkozott velük senki, hazamentek, majd megkapták a teszt eredményét, ami pozitív lett.
Arra volt jó a tesztjük, hogy kinyissa a szemüket, hogy itt valami gáz van, de nem járvány.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200908/koronavirus-olyan-sok-teszt-kell-hogy-novelni-kell-a-szallitasi-kapacitast-447906
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/omsz-tobb-mint-haromszorosara-not-mintavetelek-szama
2020. szept. 08. - A BKK 8 ezres büntetéssel fenyegeti a maszkviselésről igaz hitüket megnyilvánítókat.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200908/itt-a-dontes-jon-a-penzbirsag-ha-nem-viselsz-maszkot-a-fovarosi-jaratokon-447894
2020. szept. 08. -
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, értsd a zsidó Kásler szigorításokkal szállt rá az iskolákra.
Javasolják a bálok, szalagavatók elhalasztását, valamint a sportfoglalkozások, énekkari próbák felfüggesztését. Emellett a szülők csak külön engedéllyel léphetnek be az iskolákba.
https://www.penzcentrum.hu/biztositas/kasler-modositotta-az-intezkedesi-tervet-uj-szabalyok-jonnek-az-iskolakban.1102156.html
2020. szept. 08. -
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200908/koronavirus-kulcsfontossagu-tesztek-nelkul-forgalomba-kerult-az-orosz-vakcina-447796
2020. szept. 08. -
A második világháború óta a legnagyobb bevételkiesés keletkezhet és csődhullám kezdődhet a német idegenforgalomban és vendéglátóiparban.
https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/csodhullam_tarolhatja_le_a_nemet_vendeglatoipart.713173.html
2020. szept. 08. - A NASA
négy, több mint 20 méter átmérőjű aszteroidára figyelmeztet a Föld szoros közelében történő elhaladásokkal, míg az ESA megosztott egy videót, amely megmutatja, milyen nehéz a bolygóvédelemnek észrevennie ezeket a bejövő űrsziklákat.
Michael Salla ezt úgy kommentálta, hogy ez összefüggésben lehet a több mint száz nagy obszervatórium, köztük az Arecibo kikapcsolásával, működésképtelenné tételével, mely ideális idő a Mély Állam űrfegyverrel történő hamis zászlós aszteroida becsapódásához, mellyel elhalasztatnák az amerikai elnökválasztást.

https://www.rt.com/news/500143-four-asteroids-earth-flyby/
https://twitter.com/MichaelSalla/status/1303366407770370049
2020. szept. 09. -
Spanyolországban szkafanderben kergették a tengerparton a kamujárvány képviselői a pozitív tesztes nőt, aki elutasította a karantént. Láthatóan nagyon beteg szegény.
Madridban hetente mintegy 500 embert találnak a rendőrök, akik pozitív tesztjük ellenére nem tartják be a karantént.
https://24.hu/kulfold/2020/09/09/spanyolorszag-koronavirus-karanten-ellenszegules-szorf-strand/
2020. szept. 02. -
Megjelent a koronavírus a görögországi Leszbosz szigetén lévő Moria migránstáborban.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200902-megjelent-a-koronavirus-a-migranstaborban.html
2020. szept. 08. - 15 ember koronavírus-tesztje lett pozitív a görögországi Leszbosz szigetén található, túlzsúfolt Moria menekülttáborban.
https://demokrata.hu/vilag/legalabb-tiz-fertozottrol-tudni-a-moriai-menekulttaborban-288090/
https://www.ekathimerini.com/256769/article/ekathimerini/news/fifteen-new-covid-cases-reported-from-moria-tests
2020. szept. 09. -
Több tűz is kiütött szerdára virradóra a Leszbosz szigetén található Moria migránstáborban Görögországban. Sajtójelentések szerint több lakókonténer kigyulladt, emiatt a hatóságok elrendelték a létesítmény kiürítését.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200909-langokban-all-a-moria-menekulttabor-leszboszon.html
Van egy MORIA a Gyűrük Ura-ban és van egy MORIA-hegy, ami a Templom-hegy, rajta a Szikla mecsettel.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ria
https://hu.wikipedia.org/wiki/Templom-hegy
2020. szept. 09. - Megtámadta Matteo Salvinit egy húszéves kongói származású nő, aki a tömegben a szenátor mellé férkőzött, felhasította a politikus ingjét és letépte a nyakában lévő rózsafüzért, majd azt kiabálta, hogy MEGÁTKOZLAK.
https://pestisracok.hu/salvinire-tamadt-egy-bevandorlo-letepte-a-keresztet-a-nyakarol/
https://vadhajtasok.hu/2020/09/09/megtamadtak-kampanykorutjan-matteo-salvinit-video
2020. szept. 09. - Izraelben rekordokat döntenek a korona-tesztekkel, azzal fárasztják a népet, hogy az egész országban elterjedt a kamujárványuk, de az éjszakai kijárás korlátozására csak arab falvakban és városokban, ultraortodox városokban és több más városban, köztük Eilat, Asdod, Askelón és Jeruzsálem meghatározott lakónegyedeiben került sor. Hogy legyen a korlátozásnak alapja, házi karanténba vonult a teljes egészségügyi vezérkar. Ugyanazon módszer, mint más országokban, köztük Magyarországon és Ukrajnában is.
https://www.szoljon.hu/orszag-vilag/ejszakai-zarlatot-rendeltek-el-a-legfertozottebb-helyeken-izraelben-2671583/
2020. szept. 09. - Felfüggesztették biztonsági megfontolásokból az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután az egyik tesztalanynál "feltételezhetően" súlyos egészségügyi probléma lépett fel.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200909/maris-baj-van-az-egyik-koronavirus-vakcinaval-fel-is-fuggesztettek-a-tesztelest-447916
2020. szept. 09. - Donald Trumpot Nobel-békedíjra jelölték az Ábrahám-egyezmény miatt.
https://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/donald-trumpot-nobel-bekedijra-jeloltek-3064517/
Azt rebesgetik, hogy az amerikai elnökválasztás, avagy Trump újraválasztásának elhalasztására terveznek egy hamis zászlós aszteroida becsapódást, vagy egy EMP támadást az amerikai energiarendszer ellen.
https://www.zerohedge.com/geopolitical/dhs-braces-potential-emp-attack-presidential-election-nears
2020. szept. 10. - Az amerikaiak csupán 42 százaléka adatná be magának november, azaz az amerikai elnökválasztás előtt a COVID-19 oltást, mondja egy közvélemény kutatás.
https://www.rt.com/usa/500401-vaccine-survey-trust-cdc-fail/
2020. szept. 10.  - Lehet hamarosan Ivanka Trump is eljátssza a koronavírus oltás kamu beadatását kamerák előtt, ugyanis kihívás elé állította Joy Behar azzal, hogy addig nem adatja be magának, míg Ivanka ezt meg nem teszi, aki azt válaszolta meg fogja tenni és bízik az FDA-ban. Ivanka Trump párja a 666-os Jared Kushner.
https://www.rt.com/usa/500409-ivanka-trump-vaccine-joy-behar-the-view/
2020. szept. 10. - Montenegróban rekordot döntöttek a 6x6x6 pozitív tesztessel.
Bosznia-Hercegovinában 666-ra lépett a covidosként elkönyvelt elhunytak száma.
https://www.bumm.sk/kulfold/2020/09/09/ismet-rekordot-dontott-az-uj-fertozottek-szama-montenegroban
2020. szept. 10. - Németországból megint az hallható, hogy be kell fogadni a migránsokat, jelen pillanatban a Moria menekülttábor lakóit, akik szerintük Európa menekültjei.
https://vadhajtasok.hu/2020/09/10/a-nemet-miniszter-szerint-a-leegett-moriai-tabor-lakoi-europa-menekultjei
2020. szept. 10. -
A 19 hónapos gyermeknek nem is kellett volna maszkot viselnie, ettől függetlenül törölte egy járatát a kanadai WestJet légitársaság, mert vita tört ki a fedélzeten a légikísérők és egy család között amiatt, hogy a család gyermeke nem viselt maszkot. A gyermek annyira sírt, hogy hányt.
https://webradio.hu/hirek/bulvar/toroltek-egy-kanadai-jaratot-mert-egy-kisgyereken-nem-volt-maszk
2020. szept. 10. - A zsidó Merkely szerint
növekedett a koronavírus terjedésének kockázata. Mint mondja az első hullám az öregeket vette célba, a második hullám pedig a fiatalokat, akik az öregeket fertőzhetik, csak azért persze, hogy mindenki vegyen részt a zsidók végidejének maszkabálján.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/merkely-novekedett-virus-terjedesenek-kockazata

2012-vel kapcsolatban volt róla szó régebben, hogy a holdas zsidók és a napos magyarok hullámszerűen vannak jelen a világ színpadán. Hol a világpusztító holdas zsidók vannak a hatalmon, hol pedig a napnépek,  az építő magyarok és rokon népek, a tudás népe veszi át a világvezetői szerepét. Láthatóan elérkezett a zsidó uralom vége, végjátéka, kínlódása, próbálván megtartani hatalmát. A végjátékuk egyik szegmense a genetikai mintavétel koronavírus-tesztnek álcázva.
Szántai Lajos 2011 márciusban Sopronban, melyet több cikkben is idéztem: "Ha a Pálos szerzetesek teste nem bomlik fel, akkor az azt jelenti, hogy valamilyen módon, mivel testben magyarként haltak meg, örök időkre biztosítják a magyarság számára, hogy megmaradhasson magyarnak. Lehet, hogy kicsit fogyatkozunk, vagy gyarapodunk, egy biztos, ha ezen a testi szinten támadunk fel, akkor szó szerint genetikai, csodálatos újjászületés vár a magyarságra."

2017. aug. 28-29-én is koronás előjelek történtek Magyarországon, Mária országában, Sopronban a Pálos kolostor fölötti Hotel Korona (Sopronbánfalván van elrejtve a Mária zománckép a Magyar Szent Koronáról), Dobogókőnél pedig a Hotel Nimród kapott lángra. Ekkor fordult szembe a Földdel a nagy koronalyuk a napon. Ezen eseményekhez a 618-as számmal kapcsolódott
az a nap, mikor a 64. Miss Univerzumon a korona egy karácsonykor született MARIA nevű leányzóra került, majd elvették tőle. Ez volt a Miss Universe verseny első kiadása, amelyet a WME / IMG tulajdonában tartottak, amely 2015. szeptember 14-én vásárolta meg a Miss Universe Organization-t Donald Trump-tól.
A Világbank dokumentumaiban találták, hogy több ország koronavírus teszter exportja már 2017-ben megkezdődött, a koronás hírek évében, mely ezen JELEK cikk első 2020. szept. 06-ai híre.
A koronavírus beindítása, első regisztrált tünete Vuhanban 2019. dec. 08-án volt, vagyis Mária napon (
A WHO hivatalos publikációjában a betegség legelső megjelenésének dátumát 2019. december 8-ra tette), majd 2020. febr. 11-én nevezték át COVID-19-é, vagyis a Szűzanya első lourdes-i jelenése alkalmából kijelölt betegek világnapján.
http://palesnapes.hupont.hu/54/jelek-2017-aug09

http://palesnapes.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/285524/kepfeltoltes/korona_hotel_tuz_-_sopron_2017_aug_29.jpg?48172676http://palesnapes.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/285524/kepfeltoltes/nimrod_hotel_tuz_2017_aug_29.jpg?59511494

2017. aug. 29. +1109 nap = 2020. 09. 11.
2017. aug. 28. + 1111 nap = 2020 szept. 12.
2020. szept. 10. -
Mária országa, Magyarország is felkerült a brit karanténlistára, vörös lesz szept. 12-től, vagyis Boldogságos Szűz Mária neve napjától.
https://kitekinto.hu/2020/09/10/europai-ugyek/magyarorszag-is-felkerult-a-brit-karantenlistara/184329/

2020. szept. 10. - Operation Moonshot, vagyis a teljes Egyesült Királyság-beli lakosság letesztelésének (genetikai vizsgálatának) terve.
Boris Johnson megfogadta, hogy új teszteket vezet be, amelyek mindössze 15 perc alatt eredményeket adhatnak. Szerinte a negatív teszteredmény a briteknek egyfajta „szabadságbérletet” ad - lehetővé téve az emberek tömeges rendezvényekre járását, csoportosulását, mint a Covid előtt. A terv értelmében a britek minden reggel letesztelik magukat, és 24 órás bérletet kapnak, hogy elvegyüljenek a tömegben anélkül, hogy ragaszkodniuk kellene a társadalmi távolságtartási szabályokhoz.
A negatív eredmény bemutatása elektronikus, vagy nyomtatott kártya bemutatásával lenne bebizonyítható (Kínában és az oroszoknál volt hasonló). A teszteket a jövő hónaptól a salfordi Covid hotspotban próbálják ki.
Grant Shapps közlekedési miniszter viszont elmondta, hogy az új technológia még nem áll készen, további fejlesztések szükségesek, hogy ne kelljen a mintát laborvizsgálatra küldeni.
Nagy-Britannia október végére napi 300 000-ről 500 000-re növeli tesztelési kapacitását. Majd ezt követően a miniszterek tömeges teszteket akarnak végezni, mely mindenkire vonatkozna, olyan gyorsan, ahogy lehetséges.
A British Medical Journal folyóiratban kiszivárogtatott dokumentum szerint a miniszterek olyan tervet dolgoztak ki, melybe 100 milliárd fontot csoportosíthattak volna át és napi tízmillió 15 perces tesztet végeztek volna el. Úgy vélik a tervük óriási, mely együttműködést igényel a kormánytól, az üzleti vállalkozásoktól, a közegészségügyi szakemberektől, a tudósoktól, a logisztikai szakértőktől és még sokan másoktól. Éjjel nappal azon munkálkodnak, hogy ez a terv megvalósuljon.
A tervük persze nem ér véget a tesztekkel, hiszen
egészségügyi és biztonsági ellenőrök új hadseregét állítanák össze a helyi hatóságok a biztonsági előírásoki betartatására. A hatnál nagyobb létszámú csoportosulásokat betiltják és 100 font büntetést kapnának az engedetlenkedők. Az éttermeket és kávézókat az adatok átadására kényszerítenék a vendégek lekövetése céljából.
A MOONSHOT kiadásai megegyeznek az ország oktatásának költségvetésével, és az Egyesült Királyság tesztelési kapacitásának közel 30-szoros növekedését jelentené.
https://www.the-sun.com/news/1447939/moonshot-covid-test-one-week/
2020. szept. 10-én á
tadták a Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávétöltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában, a beruházás nyolcmilliárd forintba került, amelyhez az Orbán-kormány négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.
https://www.kisalfold.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/immar-hazankban-gyartja-dobozos-tejeskavejat-a-hell-energy-10237749/
2013-ban az EU és hazánk politikai elitje úgy döntött, hogy a 2006-ban indult HELL/POKOL céget is megtámogatja vissza nem fizetendő 480 millióval.
http://csillagszeme.hupont.hu/53/van-valasztasod

2020. január -
A Hell energiaital gyártó cég tulajdonosai ideiglenes bírói intézkedést kérve elérték a bíróságon, hogy a Forbes lapot vissza kelljen rendelni az utcáról, a lap top50-es listájában ugyanis szerepelt, hogy a jelentős közpénzben részesedő magyar energiaital-gyártó cég tulajdonosának mekkora lehet a vagyona.
Szóval a keresztény magyarok adózásából pénzelik a Pokol nevű cég birodalmának kiépítését Mária országában az Orbán-kormány alatt!!!
https://media1.hu/2020/01/29/betiltottak-a-magyar-forbes-magazin-aktualis-lapszamat/

https://media1.hu/wp-content/uploads/2020/01/forbes_hell_energy_betiltas_media1montazs.jpg

2020. szept. 10. - Újabb nagy füsttel égő tűz Bejrút kikötőjében, az augusztus 04-ei robban(t)ás területén, mely mérgező füsttel telítette el a levegőt.
A Greenpeace azt tanácsolta az embereknek, hogy MARADJANAK OTTHON ÉS VISELJENEK MASZKOKAT.
https://apnews.com/81089cc24f6d426751beae56f9aa3c30
https://hvg.hu/vilag/20200910_kikoto_bejrut_tuz_robbanas
https://mb.com.ph/2020/09/11/greenpeace-warns-beirut-fire-smoke-could-be-toxic/

https://mb.com.ph/wp-content/uploads/2020/09/000_8PP4GN.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 57
Heti: 49
Havi: 373
Össz.: 188 978

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2020 SZEPT-02
NEGYVENKETTŐ - © 2008 - 2024 - n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »