NEGYVENKETTŐ

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2020. ápr. 06. - 530 éve, 1490. április 6-án halt meg Bécsben Hunyadi Mátyás
https://demokrata.hu/magyarorszag/matyas-kiraly-530-eve-halt-meg-226400/
http://napcsillag.hupont.hu/154/42-honap-a-kuszobon
Az 530-ról:
http://k-apu.hupont.hu/33/530
A maja naptár 144000 napos ciklusa 2012 végi lezárulásának idejét figyelembe véve Igazságos Mátyás Királyunk a hűség városában tartózkodott a 2012. decemberi és 2013. februári hónapoktól 530 évre, mégpedig a Tűztorony mellett. Szintén ekkor, vagyis 2012-től 530 évre, 1482-ben adta át Sopron városa a kolostort a Pálosoknak, amelyet 2011-ben felújítottak, igaz nem a szerzeteseknek, hanem mint kikapcsolódásra vágyóknak nem kis összegért. Magyarul mondva bankárbiznisz lett egy hajdani kolostorból üzleti célból, mivel akkor egy Londonban banki szférából visszatért vállalkozó újíttatta fel és csinált belőle bizniszt, mely nemsokára be is fuccsolt, így a kormány átvette tőle.
Sopronnál hozták vissza az országba a Magyar Szent Koronát 1440-es ellopása után és Sopronbánfalván, melynek központjában, a Hajnal-téren a 42-es számú bolt is található, rejtették el a Magyar Szent Koronáról leszedett Szűz Mária zománcképet.
Sopronnal kapcsolatban még annyit, hogy a magyar vasúttársaságok közül egyedül a GYSEV-nek van egy darab M42-es típusú mozdonya, mely Sopronban található 2001. nov. 05-e óta, mely Budapestről került a hűség városába. Több nem készült belőle.
Az égbolton ugyanezzel a jelöléssel az Orion-ködöt jelölik, amelyről úgy tartják, hogy a mennybe vezető kapu, csillagászok szerint pedig rejtőzik ott egy kisebb fekete-lyuk, melyről úgy tartják, hogy azok átlépési pontok, csillagkapuk egy másik világba.
A jelenlegi időszak, azaz 2020 azért is lényeges a jelenlegi KORONAvírusos apokaliptikus változásaival, mert 42 éve annak, hogy a Magyar Szent Korona visszakerült az országba. Nem mellékes, hogy az évforduló a Földnek a keringési útján a Naphoz legközelebbi napja volt.
Viszont 2020. januárjában nem csak a Magyar Szent Korona tért haza 42 éve az USA-ból (1978. jan. 05-én), hanem 42 éves pl. az amerikai Orion Pictures nevű filmforgalmazó cég is (alapítva: 1978. jan. 01.).
http://napcsillag.hupont.hu/106/fenyhalaszat

Ha elmarad, akkor Sopronban 2020-ban először fordul elő, hogy elmarad az 1993 óta minden évben megrendezett VOLT fesztivál, mégpedig egy koronás vírus miatt. Az idei lesz, vagy lenne a 28-as VOLT, mely szám a Napnál jelenik meg napok számában. A VOLT kezdetben, 1993-2001-ig (mely évben az M42-es vonat Sopronba került) nem nyári fesztivál volt, hanem a Sportcentrumban Húsvét tájékán történt megrendezésre. 2012-ben, mely időponthoz tudatugrást, dimenzióváltást és egyebeket kapcsoltak előzőleg, az XX-es, azaz a 20. VOLT került megrendezésre, mely szám tarotban a Végítélet/Feltámadás/Újjászületés lapja. Rendszeres elektronikus zenei felelőse a VOLT-nak kezdetben a Deadcode-os HOT-X volt, aki és társai a VOLT-on indították útjára a Hyperspace (Hiperűr) nevű rendezvényüket.
https://volt.hu/hu/
http://napcsillag.hupont.hu/31/szeremelszerelem-2
Igen, a 2020 ápr. 25-én tervezett megrendezésű Hyperspace is elmarad a koronavírus miatt.
Az első Hyperspace 1996 márciusban volt, vagyis 24 éve Hot-X-ékkel. Mivel itt angol szavak jelennek meg, az X a 24. betű.
Görögben pedig, melyben pl. az apokalipszises Jelenések könyve is íródott, az omega a 24. betű.
https://hyperspace.co.hu/2020/tamogatok
https://www.programturizmus.hu/ajanlat-hyperspace.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Omega
Sopronban 2017-ben, a 25. VOLT-on énekelték a sárkányok, hogy THIS IS IT, THE APOCALYPSE.
2017-ben volt a VOLT 24 éves, mivel 1993. ápr. 04-én volt az első.
2016-ban volt a 24. VOLT, mikor az X-MEN-ek APOKALIPSZIS-eztek.
http://o-megacsillag.hupont.hu/338/vajon-valoban-itt-az-apokalipszis
Nos, mint szó volt róla, az idei lesz, vagy lenne a 28-as VOLT egy világjárvánnyal megkoronázva.
A 28-as számmal Idris Elba és Christopher Eccleston mutatott vírus és második eljöveteles kapcsolatot. Érdekes, hogy a koronavírushoz 2020 februárjában kapcsolódott is egy MÁSODIK ELJÖVETEL-es hír, ugyanakkor Idris Elba márciusban dobta be, hogy koronavírusos

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/second_coming_coronavirus.jpg?53097562

A 28 NAPPAL KÉSŐBB filmben Brendan Gleeson volt az almába harapó, aki a TRESPASS AGAINST US-ban mutatott a kék emberrel Jézus Krisztust. A kék embert pedig az X-MEN APOKALIPSZIS-es Michael Fassbender festette kékre.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/trespass_against_us_-_kek_ember_es_jezus.jpg?21907501

A kék ember Sean Harris volt, aki Michael Fassbenderrel a MACBETH-ben és a PROMETHEUS-ban szerepelt korábban együtt.
Idris Elba volt a 24-es EXIT-hez karácsonyfát helyező Prométheusz pilóta.
Sean Harrist láthattuk még a TÁVOZZ TŐLEM SÁTÁN-ban, a PARADISE LOST-ban Sátán karakterben, a MISSION IMPOSSIBLE: TITKOS NEMZET és UTÓHATÁS-ban, ugyanakkor az 1999-es JÉZUS-ban Tamás apostol karakterben.
Tamás apostolnak, azaz hitetlen Tamásnak kellett bizonyosság Jézus feltámadására és Szűz Mária mennybemenetelére.
Sean Harris a PROMÉTEUSZ filmben az idegen vírussal lett fertőzött, 2020 májusban pedig koronás a THE GREEN KNIGHT-ban.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/prometheus_-_christmas.jpg?48903714

2020. ápr. 06. - A Vodafone öt tornyát támadták meg ismeretlenek Nagy-Britanniában az elmúlt 24 órában – jelentette be a mobilhálózat. Olyan tornyokat is megpróbálnak felgyújtani, melyeket nem használnak az 5G-hálózat üzemeltetéséhez.
Közben Twitteren terjed egy videó arról, hogy egy hölgy egy telekommunikációs vállalat dolgozóját zaklatja, aki 5G hálózati kábeleket fektet. A nő azt ordítja a munkásnak, hogy ez a technológia megöli az embereket.
A Facebookon egyre több olyan poszt terjed, amely összekapcsolja az 5G terjedését a koronavírus terjedésével, az egyik népszerű összeesküvés-elmélet szerint azért Vuhanból terjed a vírus, mert a világon ez volt az egyik legelső város, ahol az új technológiát bevezették.
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200406/mar-gyujtogatnak-es-emberekre-tamadnak-a-legujabb-koronavirusos-osszeeskuves-elmelet-miatt-424400
https://fortune.com/2020/04/06/5g-coronavirus-conspiracy-theory-telecom-tower-fires/
2020. ápr. 06. - Trump vámot vetne ki az USA-ba importált olajra, ha Oroszország és Szaúd-Arábia nem jutna dűlőre.
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200406/trump-fenyegetozik-folytatodik-a-nagy-olaj-jatszma-424364
2020. ápr. 06. - Ha továbbra is esik az olajár és tartósan fennmarad az olcsó olaj, akkor Magyarországon jövedéki adót emelnek, így nálunk nem csökken, inkább növekszik majd az olaj ára.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/ha-folytatodik-az-arzuhanas-dragulni-fog-az-uzemanyag-magyarorszagon-mutatjuk-az-okot.1092042.html
2020. ápr. 06. - Az Oil Search Ltd 666 millió dollárt akar keresni egy részvény-értékesítés révén, hogy a mérlegét 2021-ig a gyenge olajárak ellenére növelje - REUTERS.
https://www.todayonline.com/world/deals-day-mergers-and-acquisitions-4
2020. ápr. 06. - Már a kacsameséket is megfertőzték a homárok, adagolva betegségük elfogadtatását a gyermekeknek.
https://www.lgbtqnation.com/2020/04/ducktales-introduced-gay-dads-new-characters-web-went-quackers/
2020. ápr. 06. - „Rémálom forgatókönyvnek” nevezte Bill Gates a koronavírus-járványt.
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200406/bill-gates-szerint-a-koronavirus-jarvany-egy-remalom-de-a-milliardos-mar-optimistabb-mint-donald-trump-424378
2020. ápr. 06. - A Bill Gates nevű démon biotechnológiai Inovio Pharmaceuticals cége koronavírus elleni vakcina tesztelésébe kezd Philadelphiában és Kansas Cityben. Korábban azt nyilatkozta, hogy a lezárások mindaddig tartanak, amíg be nem oltják az embereket.
https://www.msn.com/en-us/health/health-news/a-potential-coronavirus-vaccine-funded-by-bill-gates-is-set-to-begin-testing-in-people-with-the-first-patient-expected-to-get-it-today/ar-BB12e01f
2020. ápr. 06. - Teljes védőruhás házasság Oroszlányban online családtagokkal és ismerősökkel.
https://24.hu/belfold/2020/04/06/koronavirus-eskuvo-oroszlany/
2020. ápr. 06. - A "maradj otthon" inkább nem maradj otthonra sikeredik mindenütt, így a Velencei-tónál is, ahol a tiltás ellenére még a büfék is nyitva voltak, a parkoló meg dugig kocsikkal.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/nesze-neked-maradj-otthon-tut-nem-lehetett-leejteni-a-velencei-tonal.1092188.html
https://www.blikk.hu/aktualis/veszhelyzet/teljes-kijarasi-tilalom-lesz-husvetra-szerdan-donthet-a-kormany/8v99410
2020. ápr. 06. - Többféle koronavírust is azonosítottak már Magyarországon.
https://www.penzcentrum.hu/biztositas/tobbfele-koronavirust-is-izolaltak-magyarorszagon-mar-kiserletezik-a-vakcinat.1092194.html
2020. ápr. 06. - A leállított repülőgépek intenzív osztályokká alakítását tervezik Nagy-Britanniában. Tábori kórházakat építenek Londonban, Birminghamben, Manchesterben és Cardiffban.
https://www.kisalfold.hu/egyperces/repulogepek-intenziv-osztalyokka-alakitasat-tervezik-nagy-britanniaban-6958599/
2020. ápr. 06. - Intenzívre került Boris Johnson brit miniszterelnök.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200406-boris-johnson-koronavirus-intenziv-osztaly.html
2020. ápr. 06. - New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal.
https://www.kisalfold.hu/egyperces/tobb-nagymacska-is-megfertozodott-koronavirussal-egy-new-york-i-allatkertben-6955770/
2020. ápr. 06. - Csaknem egy hónapja nem érte el az országot komolyabb, az egész országra kiterjedő csapadékzóna. A csapadékmentes idő nem kedvez a növénykultúráknak és már a múlt héten a kritikus 40 százalék alá csökkent a felső 20 centiméteres talajréteg nedvességtartalma.
https://www.kisalfold.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/erosodo-szarazsagra-figyelmeztet-a-meteorologiai-szolgalat-6958611/
2020. ápr. 06. - Csehországban a kormány azt javasolta a parlamentnek, hogy az ápr. 11-én lejáró szükségállapotot újabb harminc nappal, tehát május közepéig hosszabbítsák meg.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/jelentosen-visszaesett-a-fertozottek-szamanak-novekedese-csehorszagban-7973696/
2020. ápr. 06. - A koronavírus terjedésével összefüggésben április 8-tól 13-ig, vagyis a húsvéti ünnepek idejére utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, ahol a schengeni belső határokon ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést is, április 8-tól 17-ig. Az intézkedés az adott időszakra korlátozza a szabad gyülekezéshez való jogot is.
Igor Matovic kormányfő elmondta, nem tervezik, hogy a húsvéti ünnepek után - több más ország példája alapján - enyhítenek a biztonsági intézkedéseken.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200406-szlovakia-kormany-jarvany-egeszsegugy-husvet.html
2020. ápr. 06. - Lettországban a kormány egy hónappal, május közepéig meghosszabbítaná az országosan bevezetett veszélyhelyzetet.
https://nemzeti.net/egy-honappal-meghosszabbitana-a-veszelyhelyzetet-a-lett-kormany-15643953.html
2020. ápr. 06. - Mintegy hatvan szerb katona fertőződött meg az új típusú koronavírussal, azok, akik a külföldről hazatérőket fogadták március 13. és 16. között.
https://24.hu/kulfold/2020/04/06/koronavirus-szerbia-katonak/
2020. ápr. 06. - Sebastian Kurz azt mondta "húsvét hete döntő lesz abból a szempontból, hogy azt követően fokozatosan visszatérhet-e az élet a normális kerékvágásba.". De előtte bedobta, hogy a tervek szerint nyolc nap múlva, április 14-étől ismét kinyitnak a kisebb, 400 négyzetméternél nem nagyobb üzletek, a barkácsáruházak és a szabadtéri piacok.
Április 03-án azt mondta Kurz, hogy húsvétkor ne tartsanak családi összejöveteleket az osztrákok, ahogyan ezt mondta Orbán és ezt mondta Angela Merkel is.
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/04/06/husvet-utan-kinyithatnak-a-kisebb-uzletek-ausztriaban
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200403/meghaladta-a-11-ezret-a-koronavirussal-fertozottek-szama-ausztriaban-424114
2020. ápr. 06. - Izraelben Netanjahu bejelentette a települések zárlatát és a kijárási tilalmat a zsidó ünnepre, amely szerint a lakosok nem mehetnek messzebb 100 méternél otthonaiktól.
https://index.hu/kulfold/2020/04/06/peszach_kijarasi_tilalom_netanjahu_izrael/
2020. ápr. 06. - Fokozatosan lazítani kívánja koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott korlátozó intézkedéseket a dán kormány, miután Csehország és Ausztria is így döntött.
https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/04/06/dania-is-lazit-a-szigoritasokon
2020. ápr. 06. - Iránban akár egy évig is elhúzódhat az egészségügyi vészhelyzet, ilyen hosszú ideig nem lehet zárva tartani az állami intézményeket, a bankokat és az üzleteket - jelentette ki hétfői videókonferenciáján Ali Rabiei iráni kormányszóvivő, védelmébe véve az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások tervezett enyhítését.
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/04/06/iran-is-a-korlatozasok-enyhiteset-tervezi
2020. ápr. 06. - Az USA-ban is kezd leállni a légiforgalom, New Yorkban szinte teljesen megszűnt.
https://www.origo.hu/gazdasag/20200406-new-york-koronavirus-repulo-legitarsasag-utazas.html
2020. ápr. 06. - Harmadik napja oltják a tűzoltók a tüzet egy erdős területen a csernobili tiltott övezetben.
A gyújtogató 27-es.
A hétvégén összesen 124 szakember 28 technikai eszköz, köztük két AN-32-es típusú tűzoltó repülőgép és egy Mi-8-as helikopter segítségével vett részt a lángok elleni küzdelemben. A légi eszközök együtt 42 felszállással összesen 174 tonna vizet öntöttek a tűzre.
https://www.kisalfold.hu/egyperces/eg-az-erdo-egy-resze-a-csernobili-tiltott-ovezetben-6957402/
2020. ápr. 06. - 27 ezer kacsát mészároltak le Békésben madárinfluenza gyanújával, aztán kiderült, hogy nem voltak fertőzöttek.
https://www.kisalfold.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/madarinfluenza-gyanus-kacsatelepet-szamoltak-fel-bekesben-6957867/
2020. ápr. 06. - Kígyózó sorokban és kígyózó kocsisorokban állnak sorba az amerikaiak Dél-Floridában az élelmiszerbanknál, pedig a válság csak most indult be náluk.
https://www.dailymail.co.uk/news/article-8193153/Miles-long-row-cars-waits-outside-Florida-food-bank-demand-produce-surges-600-cent.html
https://www.youtube.com/watch?v=ZEUlfp2z8dU

2020. ápr. 06. - A Naprendszerből kifelé menet a 2I/Borisov-üstökösről ki/levált egy darab március végén.
Az üstökös megfigyelését megakadályozzák a COVID-19 miatt elrendelt lezárások.
https://www.syfy.com/syfywire/an-alien-comet-dropped-something-off-on-its-way-out-of-the-solar-system
https://www.scientificamerican.com/article/covid-19-shutdown-may-obscure-mysteries-of-cracked-interstellar-comet/
2020. ápr. 06-07. - Az rejtélyes módon felfénylő Atlasz-üstökös miután áthaladt a Mars pályáján, veszített fényességéből, így felmerült a szétesése, ugyanakkor még nem biztos, lehet egyben marad és hamarosan szabad szemmel is láthatóvá válik.
https://earthsky.org/space/how-to-see-bright-comet-c-2019-y4-atlas
https://spaceweatherarchive.com/2020/04/07/comet-atlas-is-breaking-up/
2020. ápr. 07-én végül nem május közepéig, hanem ápr. 30-ig hosszabbították meg a csehek az ápr- 11-el lejáró szükségállapotot. Hogy az ápr. 30-ai lejárta után mi lesz, majd kiderül.
http://www.vasarhely24.com/kulfold/koronavirus-a-cseh-kepviselohaz-meghosszabbitotta-a-szuksegallapotot
2020. ápr. 07. - New York államban április végéig meghosszabbították a kijárási korlátozásokat és a társadalmi elkülönülésre vonatkozó előírások érvényét.
A hazudozó Andrew Cuomo-nak, New York állam kormányzójának lövése sem volt a másik igazmondónak, Mark Levinenek, New York város egészségügyi bizottságának elnökének tweetjéről, aki azt írta, hogy miután a kórházak mellett parkoló hűtőkamionok és az ott felállított hűtött sátrak is megteltek a betegségben elhunytak holttestével, elképzelhető, hogy a városnak az egyik helyi parkban kell temetőt kialakítania. Korábban helyiek lefilmezték az úgynevezett hűtő-kamioinokat és sátrakat, ám azok felvételei a média által bemutatott telítettség helyett ürességet tártak fel. Chicago polgármestere, Lori Lightfoot hétfőn azt mondta: a városban a Covid-19 nevű járványban elhunytak 72 százaléka afroamerikai.
https://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/parkokban-temethetik-el-az-aldozatokat-new-yorkban-2168811/
2020. ápr. 07. - Kongatják a vészharangot a légiközlekedésben.
https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/kongatjak-a-veszharangot-a-legikozlekedesben.html
2020. ápr. 07 - THE CLOSE ENCOUNTERS OF THE FIFTH KIND - CONTACT HAS BEGUN premier.
https://www.irishfilmcritic.com/dr-steven-greers-close-encounters-of-the-fifth-kind-contact-has-begun-beams-down-onto-digital-april-7/
2020. ápr. 07. - JESUS premier.
https://www.fathomevents.com/events/sight-and-sound-jesus
2020. ápr. 07. - 40 THE TEMPTATION OF CHRIST premier.
https://www.imdb.com/title/tt7697348/

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/contact_has_begun-jesus.jpg?60077988

2020. ápr. 06-07-ei hír volt, hogy Hulk Hogan szerint a koronavírus Isten büntetése és nem vakcinára van szükségünk, hanem Jézusra.
https://uproxx.com/prowrestling/hulk-hogan-coronavirus-vaccine-comments-jesus/
Hulk Hogan hite Jézusban.
https://godtv.com/hulk-hogan-proclaims-his-faith-in-jesus/
2020. ápr. 07. - A koronavírusra hivatkozva a világ legnagyobb űrtávcsövei közül már több mint 120-at bezártak az elmúlt hetekben, a csillagászok pedig a járvány hosszú távú hatásai miatt aggódnak. Az obszervatóriumok igazgatói szerint három-hat hónapig - vagy hosszabb ideig is offline lehetnek.
A leállítások közül sok március végén történt, amikor az olyan csillagászatban gazdag államok, mint Arizona, Hawaii és Kalifornia otthon maradási parancsokat hirdettek ki. Észak-Amerika tíz legnagyobb optikai távcsövéből kilenc zárva van. Chilében, a megfigyelés központjában, a kormány szigorú lezárás alá helyezte az egész országot, így egyben egy tucat távcsövet is. Spanyolország és Olaszország, két gazdag csillagászati közösséggel rendelkező európai nemzet - és számos COVID-19 fertőzés - hetekkel ezelőtt bezárta az obszervatóriumait. Sok kisebb távcső is bezárásra került, mivel még a hegycsúcsokon is elrendelték a leállást, kezdve a hawaii Mauna Kea-tól a chilei Atacama-ig, vagy a spanyol Kanári-szigetekig. A tudományos történészek szerint a csillagászat modern korszakában nem történt még ilyen. A távcsövek még a II. Világháború káoszában is figyelték az eget. Márc. 27-én zárták be az iker lézer-interferométer gravitációs hullámú obszervatóriumot (LIGO) Washington és Louisiana államokban.
https://astronomy.com/news/2020/04/covid-19-forces-earths-largest-telescopes-to-close
2020. ápr. 05-ei hír volt, hogy a chilei Atacama sivatagban levő ALMA szuperteleszkópot, a világ legnagyobb és legdrágább csillagászati projektjét is bezáratták a koronavírusra hivatkozva.
A projektben európai, észak-amerikai és ázsiai tudósok is részt vettek.
https://www.digitaltrends.com/cool-tech/alma-vlt-coronavirus-shut-down/
2020. ápr. 01-ei hír volt, hogy a Tenerifén található SONG projekthez tartozó telesen automatizált csillagászati teleszkópot is leállították a koronavírus miatt, állítólag két hétre.
A projekt, amelyet az Aarhusi Egyetem munkatársai vezetnek, a Föld több pontján található távcsövek hálózata. A hálózat első távcsöve a Tenerife-i.
https://phys.au.dk/en/news/item/artikel/covid-19-lukker-song-teleskopet-paa-tenerife/
2020. ápr. 07. - Oroszország számára elfogadhatatlan a világűr privatizációja - jelentette ki a Kreml szóvivője Moszkvában.
Trump előző napon rendeletet adott ki az erőforrásoknak a Holdon és más égitesteken történő kereskedelmi kitermeléséről, amelynek értelmében az Egyesült Államok nem tekinti többé az emberiség közös örökségének a világűrt.
"A világűr az emberi tevékenység jogilag és fizikailag egyedülálló területe, és az Egyesült Államok nem tekinti ezt globális köztulajdonnak" - áll a rendelet  szövegében.
https://www.origo.hu/tudomany/20200407-moszkva-maris-reagalt-elfogadhatatlan-a-vilagur-privatizacioja.html
2020. ápr. 07-én a chicagói székhelyű repülőgépgyártó, a Boeing minden gyártási tevékenységét felfüggesztette. Az amerikai vállalat összesen 153 ezer embernek ad munkát.
https://mandiner.hu/cikk/20200407_minden_gyartasi_tevekenyseget_felfuggesztette_a_boeing
2020. ápr. 07. - Kalifornia Riverside megyéjében 1000 dollár büntetést fizet az, aki közösségben nem hord védőmaszkot.
https://www.newsweek.com/california-county-fining-residents-1000-not-wearing-face-masks-public-1496692
2020. ápr. 07. - Az MNB 3000 milliárdot varázsolt elő a pénzügyi rendszerük és bankrendszerük védelmére gazdaság újraindítási okkal, ami csak formailag magyar. A pénz nagy részét önmagukra fordítják, no meg a hülyékre, akik a jelenlegi helyzetben hiteleznek tőlük.
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/04/07/dontottek-3000-milliardot-aldoznak-a-magyar-penzugyi-rendszer-vedelmere
2020. ápr. 07-én Trumpék kijelölt fő immunológusa terjesztett rémhírt, miszerint a koronavírus hiába lesz rá oltás, jövőre is visszatérhet és szinte állandó fenyegetést jelenthet a jövőben. A világ pedig lehet sosem térhet vissza a normális mederbe.
https://index.hu/kulfold/2020/04/07/anthony_fauci_amerika_koronavirus_jarvanyugyi_szakerto/
2020. ápr. 07. - Azt az üzenetet küldte az interneten videójában az embereknek egy 54 éves férfi és lánya április 04-én, hogy a kijárási korlátozások ellenére menjenek ki az utcára, mert koronavírus nem létezik, és nem igaz, hogy koronavírus-járvány van.
Kimentek hozzá a szervek és rémhír terjesztésével vádolják, de ha belegondolunk, hogyan lehetne ez rémhír?
https://www.kisalfold.hu/orszag-vilag/videos-remhirterjesztoket-fogtak-el-borsodban-6961662/
2020. ápr. 07. - Karácsony stábja 10 napja nem válaszol a koronavírus tesztelésekkel, illetve az azokat végző magánlaborral kapcsolatos kérdésekre.
https://mandiner.hu/cikk/20200407_tizedik_napja_titkolozik_a_fovaros_a_virustesztekkel_kapcsolatban
2020. ápr. 08. - Fenn kell tartani a mostani korlátozó intézkedéseket legalább egy hónapig még - mondta Karácsony, és ezt is javasolta a kormánynak.
Szita Károly, a megyei jogú városok szövetségének vezetője szerint a kijárási korlátozásokat fenn kell tartani, és nem ördögtől való ennek a szigorítása elsősorban a húsvéti ünnepekre vonatkozóan, merthogy a jó idővel a korlátozás betartásának fegyelme fellazul.
https://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20200408-gulyas-tajekoztato.html?item=202004081107410
2020. ápr. 08. - Már egyedül futni is tilos. Betiltotta Párizsban az önkormányzat a lakhelyhez közeli egyénileg végzett sporttevékenységet délelőtt 10 és este 7 óra között.
https://www.kisalfold.hu/egyperces/betiltottak-a-napkozbeni-szabadban-sportolast-parizsban-6963015/
2020. ápr. 08. - Litvániában országszerte 300 rendőrségi ellenőrzőpontot hoznak létre és a rendőrség és a katonai rendészet 3000 tagját mozgósítják húsvét idejére.
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/04/08/utakadalyokat-letesitenek-az-utazasi-tilalom-kikenyszeritesere-litvaniaban
2020. ápr. 08-án hajnalban szuperhold volt, a világ más tájain már előző napon.
https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2020/04/08/aprilisi-telihold-szuperhold-szuperhold-a-nagyvilagban/
2020. ápr. 08. - Példátlanul nagy ózonlyuk terpeszkedik az Északi-sark felett. A folyamat az utóbbi időben elképesztően felgyorsult.
https://www.origo.hu/tudomany/20200408-ilyen-nagy-ozonlyukra-meg-nem-volt-pelda-az-arktisznal.html
2020. ápr. 08. - Kigyulladt Berlinben a felújítás alatt álló egykori királyi palota.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200408-kigyulladt-a-berlini-porosz-palota.html
2020. ápr. 08. - Feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, miközben másutt lezárnak.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200408-feloldottak-a-vesztegzarat-a-jarvany-kinai-gocanak-szamito-vuhanban
A kínai Vuhan vesztegzárának feloldása nem teljesen úgy megy, ahogyan azt a hazai média bemutatta. Eszméletüket vesztett kidőlt emberek ugyanúgy jelen vannak az utcákon, csupán elküldik az embereket dolgozni, de a kontroll ugyanúgy fennmarad. Úgy tűnik már az sem túlzottan lényeges, hogy ki beteg, csak a gazdaságuk ne omoljon össze.
https://www.youtube.com/watch?v=e8FqoWw9DLk&feature=emb_logo

2020. ápr. 08. - Létszámlimit a Tescoban.
https://www.kisalfold.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/figyelem-a-tesco-letszamlimitet-vezet-be-aruhazaiban-a-vasarloi-es-munkatarsai-vedelmeben-6965784/
2020. ápr. 08. - Először fordul elő, hogy a Nagy-korallzátony mindhárom régiójában az északi, a középső és immár a déli szakasz nagy területén is súlyos korallfehéredés zajlik.
https://www.kisalfold.hu/egyperces/az-eddigi-legnagyobb-korallfeheredes-sujtja-a-nagy-korallzatonyt-6962820/
2020. ápr. 08. - Irán folytatja nukleáris programját az új koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is - szögezte le szerdán a teheráni kormány.
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/04/08/iran-folytatja-nuklearis-programjat-a-jarvany-okozta-nehezsegek-ellenere-is
2020. ápr. 08. - Tyler Perry szimbolikus adakozásba fogott, az idősek idejében 44 atlantai bázisú Kroger üzletben fizette ki az idősek számláját és ugyanezt tette szülővárosa, New Orleans 29 helyszínén, ugyanakkor kedvenc Houston éttermében 42 kiszolgálónak adott fejenként 500 dollárt.
https://www.faithwire.com/2020/04/08/movie-mogul-tyler-perry-pays-for-senior-hour-groceries-at-44-kroger-locations/
2020. ápr. 08. - A koronavírus népességcsökkentési és harc a lelkekért ördögi végjáték.
A hatalomnak engedelmeskedő birkák maguk fogják kérni majd, hogy oltsák be őket, amely a natural news írója szerint valójában meg fog ölni minden beoltottat, persze nem azonnal, mivel az túl feltűnő lenne, hanem majd egy a következő fázisban elengedett másik biofegyverrel, azaz egy ember által alkotott, ám természetes forrásra fogott másik vírus által. Megemlíti a Jelenések könyvében foglaltakat a Fenevad bélyegéről, melynek egy célja van, hogy az öröklétű lélek ne tudjon visszatérni a Mennybe, ne legyen 144000-es, hanem legyen a 666 foglya. A Biblia szerinti emberi szám az anyag világában úgy jelenik meg, hogy a 12-es szénatom 6 elektront 6 protont és 6 neutront tartalmaz.
Mint írja hamarosan kénytelen lesz mindenki választani a menny és a pokol, a jó és a rossz között.
https://www.naturalnews.com/2020-04-08-end-game-coronavirus-vaccines-depopulation-demonic-war-soul-satan.html
2020. ápr. 08. - Az USA-ban az elmúlt 24 órában COVID-19-ben elhunytak száma rekordot ért el, mikor 1917-en haltak meg. Az előző rekord ápr. 04-én volt 1344 elhunyttal.
https://www.dailymail.co.uk/news/article-8198633/US-hits-new-record-highest-number-coronavirus-deaths-DAY-1-890-fatalities.html
2020. ápr. 08. - Miközben Trump és veje egymillió maszkot küld az izraeli hadseregnek, az amerikai tengerészgyalogosok nem viselnek maszkot.
https://centralbankinginsanity.wordpress.com/2020/04/08/trump-kushner-treason-seizing-n-95-masks-and-sending-them-to-israel/
2020. ápr. 08-án írtak egy cikket Dr. Thomas Cowan márc. 12-ei beszédéről, mely az arizonai Tucsonban volt, az Egészség és Emberi Jogok Csúcstalálkozón.
Nos Dr. Thomas Cowan az 5G bevezetését, mint a koronavírus-járvány okozóját említette beszédében.
Említette, hogy 1918-ban, 1917 őszének végén vezették be a rádióhullámokat világszerte, majd elindult a spanyol nátha nevű járvány.
Bármely élőlényt új elektromágneses térnek teszünk ki, megmérgezzük. Párat megölünk és a többi egyfajta felfüggesztett animációs állapotba kerül. Érdekes, hosszabb ideig élnek, de betegebbek - tette hozzá.
A II. világháború alatt egy újabb járvány indult, a radarok bevezetésével a Földön, betakarva az egész Földet a radarok elektromágneses terével. Ez volt az első alkalom, hogy az emberek ki voltak ennek téve.
1968-ban volt a Hong-Kong-i influenza. Akkor történt először, hogy a védőrétegbe, a Van Allen-övbe, – aminek az a feladata, hogy felvegye a kozmikus sugarakat, amelyek érkeznek a Napról, a Holdról és Jupiterről, stb. és szétossza őket az összes élőlény között a Földön – és műholdakat helyeztek el a Van Allen-övbe, amelyek radioaktív hullámokat bocsátanak ki. Hat hónapra rá volt egy újabb vírusos járvány.
Miért vírusos? Mert az emberek meg lettek mérgezve, és toxinokat adnak ki magukból, amik olyanok, mint a vírusok
Mint mondta a különféle sugárzások, amiket említett a zsebükben vagy a kezükben van, amelyeket állandóan használnak, nem kompatibilisek az egészséggel!
Ezek olyan eszközök, amik a víz struktúráját szétbontják (lásd Dr. Emoto Masaru munkája).
Melyik az első város a világon, ahol teljes lett az 5G lefedettség?
Vuhan. Pontosan. Úgyhogy ha elkezdünk ezen gondolkodni, egy egzisztenciális krízisben vagyunk itt és most, olyan mértékűben, amit az emberek még sohasem láttak. És nem fogom játszani az Ótestamentum prófétáját, de ez példátlan: kiküldeni több száz, ezer műholdat a Föld védőrétegébe. Egyébként, ahogy korábban akartam mondani, ez összefügg az oltáskérdéssel.
Mert egy évvel ezelőtt volt egy páciensem, aki teljesen formában volt és szörfölt. Egy villanyszerelő volt, aki wi-fi berendezéseket épített be gazdag embereknek.
A villanyszerelőknek nagyon magas a halálozási arányszáma. De ő jól volt. És miután eltörte a karját, egy fémlemezt tettek a karjába. Három hónappal később nem tudott kiszállni az ágyából. Szívritmus-zavara lett. Teljes összeomlás lett belőle.
Az érzékenység attól függ, hogy mennyi fém van a testben (chemtrails, oltások, stb.). A sejtekben lévő víz minőségétől is függ. Ezért amikor alumíniumot injekcióznak az emberek testébe, ezek “receptorok” lesznek, és még jobban beszívják az elektromágneses tereket, és ez teljes káoszt, egyfajta kárt okoz, amit mostanában az egész emberiség tapasztal.
https://www.europaikozep.hu/koronavirus-es-5g/
https://www.youtube.com/watch?v=6IjX13idZUE

2020. ápr. 09. - Nagycsütörtök, az Utolsó vacsora napja.
https://www.magyarkurir.hu/hirek/nagycsutortok-az-oltariszentseg-es-az-egyhazi-rend-alapitasanak-unnepe

2020. ápr. 09-én Orbán Viktor bejelentette, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a kijárási korlátozást, melyet ezentúl hetente hosszabbítanak meg és az önkormányzatok kezébe adta a szigorítás jogát, így mindenhol más intézkedést hoztak. Győrben megtiltották a tavaknál, folyóparton, erdei pihenőparkokban, parkokban való tartózkodást húsvét hosszú hétvégéjén. Karácsony lezáratja a Margitszigetet, a Római-partot és az Óbudai-szigetet. Szegeden elrendelték a húsvét alatt a nem létfontosságú boltok bezárását, ahogy Csornán is, csak az utóbbinál pénzbüntihez kötötte az indokolatlan lakhelyelhagyást a polgármester. Kőszegen mindenki látogathatja a kirándulóhelyeket ezután is. Szolnokon több lesz a rendőr és a katona a köztereknél, parkoknál és játszótereknél. Balatonlellén megtiltották a vízpartra menetelt, lezárták a strandokat és parkolókat. A Pannonhalmi Főapátság is zárva marad. Őriszentpéteren lakcímkártyával nem rendelkezőknek tiltják meg a parkokban, a parkerdőben, a település központjában és az Árpád-kori templomnál tartózkodást.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200409/orban-viktor-elrendelte-a-hatarozatlan-ideju-kijarasi-korlatozast-magyarorszagon-425342
https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/koronavirus-gyorben-szigoritottak-a-kijarasi-korlatozast-a-hosszu-hetvegere-43-fertozott-a-megyeben-11-beteg-meghalt-6969063/
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200410/karacsony-gergely-lezaratja-a-margitszigetet-a-romai-partot-es-az-obudai-szigetet-a-hetvegere-425416
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200409/dontott-botka-szegeden-bezarnak-az-uzletek-husvetra-425394
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/hirek-roviden-tobb-somogyi-telepules-is-korlatozasokat-vezet-be-husvet-idejere-2412099/
https://www.facebook.com/zoltan.or/posts/3049517771779337
https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/tovabbi-szigoritasokat-rendelt-el-a-polgarmester-csornan-6971088/
2020. ápr. 09. - Bulgáriában kinyitják a templomokat húsvétkor, mert sok az elkeseredett hívő a püspökök szerint.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/a-jarvany-ellenere-bulgariaban-kinyitnak-a-templomok-husvetkor-7988444/
2020. ápr. 09. - A szlovákok már a Szentháromság-templomot is elvették az ünnepek alatt a magyaroktól Kassán.
Vajon mindennek köze van a Trianon 100-as évéhez?
https://ma7.sk/hitelet/nemzetisegi-konfliktus-es-rendori-intezkedes-a-kassai-szentharomsag-templomban
2020. ápr. 09. - Az USA Missouri államában Greenville-ben a rendőrség 500 dolláros büntetéssel jutalmazta és feloszlatta a Baptista Egyház temploma előtt parkoló istentiszteleten résztvevő híveket, aki kocsikkal a parkolóban összegyűlve a kocsijukban imádkoztak, vagyis még csak nem is érintkeztek egymással. Charles E. Hamilton Jr. lelkész a Facebook-on üzent a keresztényeknek, hogy vegyék észre mi is folyik itt valójában.
https://pjmedia.com/lifestyle/watch-police-slap-christians-with-500-fines-for-attending-drive-in-worship-service/
2020. ápr. 09. - Az amerikai Chincoteague-i rendőrség idézést küldött egy lelkésznek a COVID-19-re bevezetett intézkedések megsértése miatt, mert szolgálatat tartott 16 egymástól távol elhelyezkedő embernek. Az intézkedés szerint 10-nél több ember nem csoportosulhat. A rendőrök azt mondták, hogy húsvéti összejövetel esetén minden résztvevő idézést fog kapni.
https://www1.cbn.com/cbnnews/2020/april/police-serve-summons-to-va-church-for-violating-governors-covid-order
2020. ápr. 09. - Kervin Sorbo hívja fel rá a figyelmet, hogy amíg a marihuana üzleteket és az abortusz klinikákat a létfontosságú üzelmek közé sorolva nyitva tartják, addig a templomokat a nem létfontosságúak közé sorolva bezárják a koronavírusra hivatkozva.
https://trendingpolitics.com/everyone-needs-to-see-kevin-sorbo-s-tweet-about-churches-being-closed-but-abortion-clinics-being-open/
2020. ápr. 09. - Justin Trudeau azt mondja nem lesz visszatérés a korábban megszokott normális életünkbe, amíg nem lesz vakcina. Nyilván el is rendeli majd a kötelező oltást.
https://globalnews.ca/news/6799110/coronavirus-covid-19-vaccine-return-to-normality-trudeau/
2020. ápr. 09. - Szaúd Arábia koronavírus jelentésében írták, hogy a fertőzöttek közül 666 fő gyógyult meg.
https://gulfbusiness.com/saudi-arabia-reports-355-new-covid-19-cases-3-deaths/
2020. ápr. 09. - Floridában 666-al nőtt a koronavírusos esetek száma, Palm Beach megyében pedig 1260-ra nőtt.
https://mycbs4.com/news/auto-matters/coronavirus-cases-top-16000-in-florida
2020. ápr. 09. Most nem Oroszország zárta le a kínai határt, hanem pont fordítva. Ápr. 07-én vesztegzár alá helyezték Szujfenhót, egy, a határ közelében fekvő várost. A 70 ezres lakosú városban családonként egy ember mehet ki vásárolni három naponta egyszer, a lakosságot egyébként arra szólították fel, hogy maradjanak otthonaikban.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200409-kina-lezarta-az-oroszorszaggal-kozos-szarazfoldi-hataratkeloket.html
2020. ápr. 09. - Sikertelen fellövés, megsemmisült a kínai Long March 3B rakéta, amely az indonéz Palapa-N1 kommunikációs műholdat vitte magával.
https://spaceflightnow.com/2020/04/09/chinese-rocket-fails-during-launch-of-indonesian-communications-satellite/
https://www.youtube.com/watch?v=KnVdqiVAawg
2020. ápr. 10. - Nagypéntek, Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények.
https://magyarnemzet.hu/belfold/krisztus-kereszthalalara-emlekeznek-a-keresztenyek-7989398/ 

   http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/10-3.jpg?64243493

2020. ápr. 10. - A Sátán nem fog győzni, mondja egy evangélikus lelkész az USA-ban.
https://www.telegraph.co.uk/news/2020/04/10/us-evangelical-megachurches-open-easter-sunday-satan-doesnt/
2020. ápr. 10-től kétnapos kijárási tilalmat léptettek életbe Törökország 31 városában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200411/ejfeltol-ketnapos-kijarasi-tilalom-lep-eletbe-torokorszag-31-varosaban-425512
2020. ápr. 10. - Pozitív lett 91 olyan ember koronavírus-tesztje Dél-Koreában, akit korábban gyógyultnak nyilvánítottak, és kiengedtek a karanténból.
Egyes feltételezések szerint nem is újrafertőződés történt, hanem a szervezetükben lappangó vírus újraaktiválta magát.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200410/ujraaktivalhatja-magat-a-koronavirus-ismet-pozitiv-lett-91-gyogyult-virustesztje-del-koreaban-425480
2020. ápr. 10. - Moszkvában az üzemek nagy részét azonnal hatállyal bezárják, csak a legszükségesebb gazdasági egységek működhetnek tovább. Leállítják az építkezéseket is, kivéve az egészségügyi intézmények építését. Azok, akik dolgoznak, csak külön engedéllyel tehetik ezt meg.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200410/koronavirus-kritikus-intezkedesek-a-legnagyobb-europai-varosban-leallnak-az-uzemek-epitkezesek-425500
2020. ápr. 10. - Vannak idők, mikor már egyedül futni is bűn.
https://twitter.com/IAMISjp/status/1248697625991397376
2020. ápr. 10. - Muto Tosiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója kijelentette: jelen helyzetben még az ötkarikás játékok 2021-es megrendezését sem lehet biztosra mondani.
https://www.origo.hu/sport/egyeni/20200410-tokio-2020-a-szervezobizottsag-igazgatoja-szerint-meg-a-2021es-rendezes-is-bizonytalan.html
2020. ápr. 10. - Az amerikai San Antonio élelmiszerbankjánál már mintegy hatezer család áll sorba kocsikkal.
https://www.dailymail.co.uk/news/article-8207245/Six-THOUSAND-families-line-cars-hours-food-bank-San-Antonio.html
2020. ápr. 10. - Kentucky egyháza először kérte, majd beperelte Louiseville polgármesterét, amiért nem engedi az autós egyházi szolgáltatások megtartását.
https://www.foxnews.com/us/louisville-mayor-service-church-coronavirus-kentucky
2020. ápr. 10-én az amerikai Kentucky kormányzója figyelmeztette az otthonelhagyási korlátozást megszegőket, vagyis inkább az egyházi összejövetelekre menő híveket, hogy amint azt megszegik, akkor 14 napos karanténba kell vonulniuk. A tömeges rendezvényekre menők azonosítása céljából a rendezvények helyszínén a kocsik rendszámát a rendőrség felírja.
https://www.nbcnews.com/health/health-news/kentucky-gov-announces-mandatory-quarantine-anyone-who-attends-easter-services-n1181716
2020. ápr. 10. - Az amerikai St. Louisban Dr. Eric Neptune azt mondja, hogy elég volt az álhírekből és a megfélemlítésből, ugyanis jelenleg már nincsenek influenzában, normál tüdőgyulladásban és egyéb betegségekben elhalálozó emberek, mindet azonnal koronavírusosként könyvelik el. Mint mondja hazugság az is, hogy Louisanában az egy napos újszülött koronavírus komplikációjában hunyt el. Egy hozzászóló is írta, hogy barátja apja szívrohamban hunyt el, majd a kórház koronavírussal összefüggő betegségben elhunytak közé írta, de arra nem volt hajlandó, hogy kiadja a halotti bizonyítványt a hozzátartozóknak.
https://www.youtube.com/watch?v=shBlwyrBii0
https://www.independent.co.uk/news/world/americas/coronavirus-baby-death-louisiana-children-premature-pregnancy-a9451261.html
2020. ápr. 10. - Legalább a következő év végéig nem térhet vissza a normál életbe, mint például éttermekben étkezni, koncertre menni vagy élő sporteseményeket megnézni, mert addig nem lesz elérhető koronavírus-oltás, mondta az USA egyik legfontosabb orvosi szakértője.
http://saudigazette.com.sa/article/591734/World/America/No-return-to-normal-life-until-the-end-of-2021-US-expert

2020. ápr. 10. - A 2020-ról 2021-re áthelyezett olimpia megtartása is kétséges.
https://888.hu/amerika-london-parizs/olimpia-a-2021-es-rendezes-is-bizonytalan-4241778/

2020. ápr. 10-én utasította kormányát Donald Trump amerikai elnök, hogy nyújtson segítséget a koronavírus-járvány leküzdéséhez Olaszországnak az Egyesült Államok.
https://mandiner.hu/cikk/20200411_trump_utasitast_adott_olaszorszag_megsegitesere
2020. ápr. 11. - Csaknem annyian meghaltak már Amerikában, mint Olaszországban. 2000 halott egy nap alatt, ha hihetünk ugyebár az uralkodó elit hírportáljai által adagolt híreknek.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200411/koronavirus-csaknem-annyian-meghaltak-mar-amerikaban-mint-olaszorszagban-425520
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200411/mar-minden-szempontbol-amerika-tartja-a-rekordot-tobb-mint-2000-halott-egyetlen-nap-alatt-a-koronavirus-miatt-425578

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 68
Tegnapi: 224
Heti: 292
Havi: 616
Össz.: 189 221

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2020 ÁPR-02
NEGYVENKETTŐ - © 2008 - 2024 - n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »