NEGYVENKETTŐ

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

1998-ban Morgan Freeman, mint a Fehér Házban székelő elnök szerepelt a DEEP IMPACT filmben.
Korábban Ő volt az egyik szereplője a VÍRUS (Outbreak) filmnek is.
Nagyon érdekesnek tartom a jelenlegi lezárásokat a COVID-19 miatt, melynek folyamán leállt a repülés, az égbolt szinte teljesen kiürült, az embereket pedig otthonaikba tessékelték.
Nem mellékes, hogy egy esetleges törmelékfelhő veszélyt jelentene a repülőgépekre és az emberekre.
2020. márciusában volt egy cikk, amelyben egy állítólagos CIA ügynök írását vetik el, aki azt állította, hogy a COVID-19-et azért találták ki a világ vezetői, mert novemberben felfedeztek egy a Földre veszélyes aszteroidát, így az embereket otthonmaradásra utasították, hogy legyenek szeretteikkel és, hogy egy esetlegesen korán kitörő anarchiának elejét vegyék, amely a pánik miatt lobbanna lángra. Természetesen a koronavírus-járvány létezik, de annak valódi hátteréről jelenleg is csak találgatnak az emberek. Egy viszont biztos, hogy szándékosan indították útjára, mégpedig dec. 08-án, Mária napján (Szűz Mária szeplőtlen fogantatása), mikor is az első regisztrált tünetet jegyezték fel Vuhanban. Majd 2020. febr. 11-én, az év 42. napján, Szűz Mária Lourdes-i megjelenése évfordulós napján nevezték el COVID-19-nek. Biztosra veszem, hogy mindezen események kapcsolódnak a fatimai Szűz Mária jelenésekhez is.
https://www.snopes.com/fact-check/coronavirus-doomsday-asteroid/

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/deep_impact_outbreak.jpg?81067655

A fekete Morgan Freeman alakította a fehérbe öltözött fehér épületben levő "Istent" a MINDEN6Ó-ban 2003-ban, melyben történt egy meteorbecsapódás és volt benne egy Titanic jelenet is.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/minden6o_aszteroida.jpg?88210342

A MINDEN6Ó folytatása volt az EVAN A MINDEN6Ó, melyben Steve Carell épített bárkát.
Steve Carell maga is látható volt egy aszteroida becsapódásos filmben, születésnapja pedig augusztus 16-a, mely napon a DEEP IMPACT-ban becsapódott a Wolf-Biederman üstökös.
Steve Carell 2020 májusában az Atlasz-üstökös földközeli és napközeli pontja közti időszakban debütál a SPACE FORCE (Űrhaderő) sorozatban, az Űrhaderő első missziójában pedig egy Atlasz 5-ös rakétát indítottak útjára.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/steve_carell_-_space_force.jpg?70404533

Morgan Freeman 2019-ben ismét bekerült a Fehér Házba, mint Trumbull elnök Gerard Butler mellett.
Gerard Butler viszont 2020-ban egy a DEEP IMPACT-hoz hasonló becsapódásos katasztrófa filmben látható, melyben egy üstökös darabjai csapódnak a Földbe. És pont április elsejére, azaz Bolondok napjára időzítették az első nyilván nem hivatalos, valaki által kilopott előzetest. Erre utal, hogy mindig törlik.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/deepimpact-_angel_has_fallen_-_greenland.jpg?58986284

Mint írtam Freeman volt a fehér Isten és már volt egyszer a Fehér Ház vezetője.
Freeman mellett a Fehér Ház vezetője második fordulóban Gerard Butler mint Mihály nevű angyal szerepelt.
Mike Banning volt a neve, kinek születési neve Michael, anyja neve pedig Mary/Mária.
Morgan Freeman KÓMA-ba esett ebben a bizonyos ANGEL HAS FALLEN-ben.
KÓMA-nak nevezik a csillagászatban az üstökösök magja körül keletkező ködszerű gázfelhőt is, mely akkor keletkezik, mikor közel kerül a Naphoz.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/freeman_coma.jpg?12522413

Véletlen egybeesés e vagy sem, de a Gerard Butler szereplésével 2020 nyarán bemutatásra kerülő GREENLAND-ben a Clarke nevű üstökös egy darabja Floridára esik, vagyis a Ráktérítőhöz.
Amiatt érdekes, mert a Rák csillagképből érkezik az Atlasz-üstökös is 2020-májusban.

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/comet_atlas_-_greenland_-_cancer.jpg?98131101

2000 évvel ezelőtt, mikor a Ráktérítőt elnevezték, a nyári napforduló idején a Nap a Rák csillagképben tartózkodott.
A Rákba helyezték az M44 elnevezéseként Jézus Krisztus jászolát is, ami a Jászol csillaghalmaz.
Többen írják, hogy Krisztus második eljövetele üstökösszerű.
1843-ban
Joseph Smith is Krisztus második eljövetelét egy üstökös vagy bolygó megjelenéséhez kapcsolta, Moroni angyala pedig épp elvesztette trombitáját 2020 március 18-án egy földrengésben.

A Nap júli. 30-án tartózkodik a Jászolnál napjainkban, vagyis 144 napra a téli napfordulótól. Az Atlasz-üstökös földközeli pontja pedig május. 23-a, vagyis az év 144. napja.
Krisztushoz a Fény száma, a 144-es szám a 144000-es kiválasztottakon keresztül kapcsolódik.

http://palesnapes.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/285524/kepfeltoltes/rak_es_jaszol-juli_30_nap.jpg?65299188

A Clarke-üstökös nyilvánvalóan Arthur C. Clarke után kapta nevét, aki 1917-ben született, és volt egy a DEEP IMPACT-filmhez kapcsolódó HAMMER OF GOD műve és egy INTO THE COMET szerzeménye, melyet a 'Fantasy and science fiction' magazinban publikáltak.
Arthur C. Clarke-ról pl. már 1981-ben is neveztek el egy aszteroidát.
https://en.wikipedia.org/wiki/The_Hammer_of_God_(Clarke_novel)
https://en.wikipedia.org/wiki/Into_the_Comet
https://en.wikipedia.org/wiki/4923_Clarke

http://n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/9/290311/kepfeltoltes/greenland_comet_and_clarke.jpg?24110209

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 196
Tegnapi: 57
Heti: 196
Havi: 520
Össz.: 189 125

Látogatottság növelés
Oldal: KÓMA
NEGYVENKETTŐ - © 2008 - 2024 - n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »